2015. július 27., hétfő

Prológus

Prológus
„Az ember az egyetlen állat, ami szórakozásból öl”

A Nap narancssárga fénnyel árasztja el a horizontot, ahogyan nekikezd a hosszú lefelé tartó útjának, aminek a végén helyet cserél a Holddal.
A már halványabb fényben pompázó napkorong sugarai csak nehezen tudnak áthatolni a növények és fák által szorosan benőtt erdőségen. A sziklák uralta szakadékokon, barlangokon pedig megtörik a lenyugvó égitest fénye. Azok a narancssárga fénysugarak, amiknek sikerül áthatolniuk a benőtt területen a burjánzó természet szívébe, megcsillannak a még a reggeli felhőszakadástól nedves növények levelein, ágain, termésein, illetve a pengeéles sziklák recéi között ragadt vízcseppeken.
Az erdőben idilli csend honol. Az állatvilág által keltett neszek, a szél süvítése, ahogyan átfúj a sziklák repedésein és egy kétségbeesetten menekülő nő lépteinek hangja a táj egyetlen zajforrásai.

Amber Murphy már bizonyára nagyon bánja, hogy tegnap este nem maradt otthon a macskájával, Angusszel. A perzsa kandúr ugyanis semmi olyat sem tett volna, amivel kárt tesz a nő testi épségében, leszámítva a pár karmolást, amikkel az esti fürdő iránt érzett ellenszenvét próbálja gazdája tudtára adni.
Természetesen Amber nem tudhatta, hogyha elfogadja azt a koktélt attól jóképű férfitól, akinek a szemei sötétek, akár az éjszaka, azzal megpecsételi a sorsát. Az utolsó emlékei arról az estéről azok, ahogy a férfi hazafelé kíséri. Már a nő lakásától saroknyira lévő közértnél tartanak, ahová Amber minden nap betér munka után, mikor a látása elhomályosul, a lábai megrogynak és az aszfalttal való kellemetlen találkozástól, csak a kísérője erős kezei mentik meg.
Ekkor még úgy gondolta, hogy egy igazi lovagra akadt, reggel pedig egy baldachinos csipkével takart franciaágyon fog ébredni.
A valóság azonban ennek az álomképnek merő ellentéte. A fiatal nő egy sötét szobában ébredt, ahova csupán egy vékony nyílásból szivárgott be a fény, illetve az élethez létfontosságú oxigén. Amber nem emlékezett semmire, nem tudta, hogy hogyan került oda, ahogyan azt sem, hogy mi történt vele. Félelmében már tövig lerágta a frissen manikűrözött körmeit. Nem tudta, hogy mióta lehet bezárva, viszont úgy érezte, hogy kezd megőrülni. Az éhség és a szomjúság még az első pár napon kibírható volt, azonban a harmadik nap után már kezdett elviselhetetlenné válni. A napi egy szelet száraz kenyér illetve a csészényi víz pedig csak ahhoz volt elég, hogy ne haljon meg, a szükségleteit nem elégítette ki. A negyedik bent töltött napon azonban a lányra mosolygott a szerencse. A fogva tartója résnyire hagyta az ajtót. A nő gondolkodás nélkül, ketrecbe zárt, veszett vadállatként rontott ki börtönéből. Arra számított, hogy ellenállásba fog ütközni, de a fogva tartójának nyoma sem volt. Minden nyugodt volt. Már túlságosan is. Elfojtotta a paranoia belső hangjait a fejében és nekivágott az erdőnek. A lenyugvó nap fénye egy kitaposott csapásra bocsájtott narancssárga színtónust. A lány pedig, akár egy macska a piros lézer fényt, naivan követni kezdte a napsugarakat az ösvényen.

Amber még sosem rettegett ennyire. Tudja, hogy a férfi a nyomában van, hallja, ahogyan a léptei földre került botokat törnek össze és egyre közelebbről hallja azokat a lépéseket. Még nagyobb sebességgel próbál futni, viszont a tüdeje lázasan tiltakozik a további megerőltetések ellen. Nincs hozzászokva a testmozgáshoz, a zihálásától alig kap levegőt, de tudja, hogyha akár egy kicsit is lassít, akkor neki reszeltek. A haladását alaposan megnehezítik a gallyak, kidőlt fatörzsek, patakok. Mezítelen lába már több vágott sebből vérzik, amit a pengeéles kövek okoztak. Még nem érzi a fájdalmat a dübörgő adrenalin miatt, ami az ereiben lüktet. Egy pillanat törtrészéig néz csupán hátra, azonban ez az idő pontosan elég arra, hogy majdnem lezuhanjon egy szakadékba. Amint szembesül az előtte tátongó mélységgel megveti a lábait, azonban a lendület viszi előre. Csupán az utolsó méteren sikerül lefékeznie magát, a szakadék szélén egyensúlyozik. Gyorsan körbenéz, menekülő utat keresve, viszont két oldalt olyan sűrű a növényzet, hogy képtelen lenne áthatolni rajta. Az egyetlen lehetősége az az irány, ahonnan jött, azonban már ez sem opció, ugyanis ott áll az üldözője, az egyetlen dolog, ami meggátolja a szabadságtól.
A férfi fekete nadrágot és pólót visel. A két karján végig tetoválások húzódnak. Sötét szemeiben vadállatias fény csillan. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy árkon-bokron üldözte a nőt, még csak nem is liheg. Meg sem erőltette magát.
Amber nem tudja, hogy mit tegyen, legbelül érzi, hogy ezt a játszmát már elveszítette, viszont fél a haláltól, élni akar.
- Ne bántson, kérem. Bármit megteszek, csak hagyjon életben… - kétségbeesetten felzokog, azonban a férfit se a könyörgése, se a könnyei sem hatják meg. Igaz, hogy a nő „bármit megteszek” érvelése beindítja a fantáziáját, de jelen esetben ez sem elég ahhoz, hogy életben hagyja a lányt.
Érzelemmentesen figyeli az életéért könyörgő nőt.
 A hatalom, amit ilyenkor érez mindig is feltöltötte. Istent játszott, ő volt élet és halál ura, de eddig még senkin sem könyörült és nem is most fogja elkezdeni. Folyamatosan közeledik a lány felé, akit így hátrálásra kényszerít, egészen addig, még nincs tovább hátrálnia. Amber kénytelen megállni, ha csak nem akar lezuhanni a mélybe. A férfi időközben a lányhoz ér, keményen megragadja a nyakát és kényszeríti arra, hogy a szemébe nézzen.
A lány szemében látott rettegés és felismerés, hogy ő az utolsó, amit ebből a világból lát, felvillanyozza. Ezért az érzésért csinálja, ezért öl.
Gyors mozdulattal előkapja a belező kését a belső zsebéből, amit a lány hasába szúr. A penge kampós végének segítségével egy könnyed mozdulattal halálos vágást ejt a szőkeség hasán. Amber a hasához kap, azonban képtelen elállítani a vérzést, a fájdalomtól alig képes megszólalni, de tudni akar egy dolgot, mielőtt örökre lehunyná a szemeit.
- Miért csinálja? – a szavait alig lehet érteni, nyögve ejti ki őket.
A férfi látványosan elgondolkozik, a végén csak vállat von.
- Mert formában tart – mondja nemes egyszerűséggel, aztán kihúzza a lányból a kést és letaszítja a szikláról.
 Lehajolva figyeli a karcsú női test zuhanását. Ha még a lány zuhanás közben életben volt, akkor a szakadékban lévő pengeéles sziklákkal való találkozás biztosan végzett vele.
Az egykor vonzó női test most szinte darabokban hever a sziklák között arra várva, hogy az arra járó vadállatok vacsorájaként végezze vagy éppen egy túrázó találja meg, aki azonnal értesíti a rendőrséget.
Az utóbbi történik, a rendőrség bűnügyi osztálya vizsgálja ki az ügyet, azonban egy nyomuk sincs, amin elindulhatnának. A kudarcukat úgy próbálják palástolni, hogy balesetnek állítják be az esetet.
Egy fiatal túrázó nőt holtan találtak a californiai Yosemite Nemzeti Parkban. Bizonyára el volt merülve a táj szépségeiben, így csak akkor vette észre az előtte tátongó szakadékot, mikor már késő volt. A mélybe zuhant és halálra zúzta magát völgyben lévő sziklákon.

Ez a tudósítás önelégült vigyort csalt a gyilkos arcára. Még egy balesetnek beállított kudarc a rendőrség részéről.
Darren kontra fakabátok: 7:0